top of page

2005-ben átigazolt a Spartacus Vitorlás Egyletbe. Litkey Árpád lett az edzője. Itt kezdett el a 420-as hajóosztályban versenyezni Joó Kristóffal, és ebben az évben tizennégy évesen, minden idők legfiatalabb kormányosaként nyerte meg a felnőtt Magyar Bajnokságot. Ezen kívül még két ifjúsági magyar bajnoki címet szerzett ebben az osztályban.2007-ben 470-es olimpiai hajóosztályban versenyzett tovább Szépfy Zsombor irányítása mellett.. Az Ifjúsági Magyar Bajnokságon második, a felnőtt Magyar Bajnokságon – egyben Nemzetközi Héten – első helyezést ért el. A Hollandiában rendezett Európa bajnokságon bejutott az arany csoportba. Elért erdményei alapján kvalifikálta magát az olimpiai válogatott keretbe. 2007 novemberétől három hónapig a világhírű John Mooney ausztrál edző irányítása alatt edzett Melbourne-ben. Ezen időszak alatt annyira megnőtt, hogy kormányosként már túl nehéz lett a 470-es osztályban, és így az egyszemélyes Laser olimpiai osztályra váltott.

Hétéves korában ismerkedett meg a vitorlázással a Tímár Péter által vezetett Timu-táborban, Agárdon. Tíz évesen igazolt Csopakra, a Kereked Vitorlás Klubba, ahol Holczhauser András irányítása mellett három évig Optimist osztályban versenyzett.

​​Bemutatás​

​​Bemutatás​

​Iskola:           

Klub:

Nyelvtudás: 

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar

Spartacus VE

magyar, angol

A csapat

 

A történet valamikor 2012 őszén kezdődött, amikor két Kálmán összeült beszélgetni, a vitorlázás nagy kérdéseit elemezték. Elsősorban fiaik – akik jó barátok – vitorlázó jövőjét tervezgették. Hogyan tovább, milyen osztályban lenne érdemes folytatni a korábban komoly erő és anyagi áldozatot követelő sportot. Bakóczy Robi OP-ben, 420-ban, 470-ben, Laser Radiálban és Standardben, illetve Finn dinghy-ben ért el sikereket, szerzett bajnoki címeket, Rozsnyay Domi 420-as és Laser Radiál sikereket tudhatott maga mögött. A fiúk szívesen összeültek volna a jövőben. De milyen hajóba? A kérdés nyitott maradt. Egészen 2013 tavaszáig, amikor több alternatíva közül a döntés egy hirtelen felkínált Melges 24-re esett. Igen, de ebbe nem két győzelemre éhes legény kell, hanem öt. Kik legyenek? Öt embert mozgatni, idejét összeegyeztetni... Záporoztak a kérdések, de már tudtuk, az irány megvan! Az ötletet tett követte. Megvettük a Melges 24-et. Összeverbuválódott a csapat, melyet fiatal, átlag húszéves Spartacusos versenyzők alkotnak: Rozsnyay Domi, Bakóczy Robi, Takácsy Levi, Takácsy Kristóf és Buza Bence. 2013 májusában vízre került a hajó, melyet a fiúk hatalmas szeretettel szerelgettek. A hajó megismerése, a szükséges fogások és fortélyok elsajátítása volt a következő feladat. Első versenyükön, egy OD Trophy futamon már begyűjtöttek egy futamgyőzelmet is. Az év a felkészüléssel, a CSAPATTÁ válással telt. Edzés edzést követett, csiszolódtak a mozdulatok. A késő ősszel rendezett Magyar Bajnokságon 11 hajóból a 4. helyen végeztek. A csapattá válást egy másik hajóosztályban a J24-ben való megmérettetéssel is segítették. Az OB-n itt is megszerezték a negyedik helyet, éppen lemaradva a dobogóról, a második legtöbb futamgyőzelmet aratva.

 

2014-et izgatottan várták és kezdték a fiúk. 2014 tavaszán a korábbi hajót jóval fiatalabbra cseréltük. Komoly versenynaptárat állítottak össze.

A tavaszt a Melges 24 European Sailing Series (ESS) első állomásán Portoroz-ban kezdték. E versenyük az első nemzetközi megmérettetés volt. Kiderült, hogy akad bőven javítani való. De nem lankadtak. Újult erővel vágtak neki az itthoni edzéseknek, az EB előtti előversenyeknek, ahol egyre jobban, harmonikusabban mentek. Kezdődött a finomhangolás, és következett az EB, idehaza. Az Európa-bajnokságon, a 62 hajót számláló mezőnyben a 25. helyezést sikerült elérni, második magyar csapatként, a legfiatalabb és csak magyar egységként – talán a legöregebb hajóval. Örültünk az eredménynek, bíztató jövőt sejtetett. A szezon elején megrendezett EB után a tanulásra koncentráltak a fiúk. Július 3-6. között került megrendezésre az ESS 3. állomása Olaszországban, Rivában. Itt a 46 hajós mezőnyben legjobb magyarként a 17. helyen végeztek úgy, hogy már 10-en belüli eredményt is szereztek a „menők”, a régóta Melges hajóosztályban versenyzők között. A sorozat második állomását, a Kieler Wochét kihagyták. Ezután kis kitérők következtek. A négykezes versenyt Bakóczy Robi-Rozsnyay Domi páros a 2. helyen zárta, az idei Kékszalagon a Rozsnyay Domi, Takácsy Levi, Rozsnyay Dávid összeállítású csapat összességében a 38., Melges osztályban az 1. és az abszolút yardstick számításban, a legjobban navigálók között a 3. helyen végzett.

A magyar bajnokságon való minél jobb szereplés volt a következő cél. A Melges 24 hajóosztályban gyönyörű csatákat láthattunk, igaz, a Strange Brewcsapat – Ian Ainslie háromszoros olimpikon kormányossal az élen – elsőségét a vége felé már semmi sem veszélyeztette. A második és harmadik hely sorsáról azonban az utolsó futam döntött.

Bakóczy Róbiék látványos utolsó, hátszeles száguldása meghozta gyümölcsét, hiszen megszilárdította a csapat

(FGF ISUZU Sailing Team) második helyét. Majd edzés és a pihenés következett. Szeptember első hétvégéjén a csodálatosan szép vidéken San Remoban, az olasz bajnokságon vettek részt. Itt az előkelő 8. helyen zártak és a ProAm kategória második helyét szerezték meg. Hatalmas öröm volt számukra.

 

Az év utolsó verseny a hollandiai Medemblikben volt a Melges24 Delta Lloyd DutchOpen Championshipen, amelyen 8 nemzet 21 hajója versengett. Végeredménybena Spartacus VE versenyzőiből álló FGF ISUZU Sailing Team Bakóczy Robi kormányzásával a 6. helyen végzett és a tavalyi Európa-bajnok holland Ronald Veraar kormányozta csapat mögött másodikok lettek a ProAm kategóriában. Ez a korábban Corinthiansnek nevezett kategória, vagyis amatőrök.

A Melges 24 European Sailing Series sorozatban öt versenyen összesen 108 csapat vett részt. A holland bajnokság egyben a Melges 24 European Sailing Series ötödik, záró versenye volt. Bakóczy Robiék kitűnően szerepelve 4. helyen végeztek a sorozatban, és megnyerték, vagyis Európa Kupa győztesek a ProAm kategóriában!

 

A győztes magyar csapat:

 

Bakóczy Róbert, Rozsnyay Domonkos, Rozsnyay Dávid, Buza Bence, Takácsy Kristóf, Takácsy Levente.

 

Köszönet szüleinknek és szponzorainknak (FGF Kft., ISUZU) és egyesületünknek, a Spartacus Vitorlás Egyletnek a támogatásért!

bottom of page